Tényleg mások? - Áruló cikk

Sziasztok!

Felháborodásomban írom ki nektek ezt a cikkemet. Tudjátok aktív, kulcsfontosságú tagja lennék az iskolaújságunknak, amit szinte az egész város olvas a neten. Azt a feladatot kaptam a főszerkesztőtől (és egyben a magyar faktos tanáromtól), hogy most saját elképzelésem szerint, bármiről írhatok egy cikket. Nem szabja meg, hogy recenzió legyen, Alice Munroról, Dan Brownról vagy netán egy operáról szóljon. Csak önmagam legyek.

Hát megtettem, és megszületett belőle ez a cikk, amit lejjebb olvashattok. Büszkén küldtem el a Tanár nőnek, aki tényleg egy felvilágosult, okos asszony, felnézek rá. 

DE! Nem került ki. És nem is kaptam rá választ. Valahányszor kérdezem, hogy elolvasta-e már azt a régebbi cikkemet, mindig azt mondja, hogy sok minden van még mellette, hamarosan átfutja, de ha új feladatot kapok, egyből megnézi, mit alkottam.

Biztos vagyok benne, hogy ezt is elolvasta, csupán nem akarja kitenni, de nem tud róla rosszat mondani, mert igaz, amiket leírtam benne.

OLVASSÁTOK EL, ÉS MONDJÁTOK MEG TI IS, HOGY AMIT TESZ A TANÁR AZ IGAZSÁGTALANSÁG!

Tényleg mások?  

Országunk rengeteg előítélettel és sztereotípiával rendelkezik a melegekről, amelyek szinte kivétel nélkül alaptalanok. Elmondhatatlan nehézségekkel kell szembenézniük nap, mint nap az identitásukkal küzdő személyeknek.

Sok helyen megkülönböztetés éri a szexuálisan saját nemükhöz vonzódó embereket életük során. A mindennapi sérelmek országunkban egy életre képesek megnyomorítani egy érző lény lelkét. Az emberek úgy gondolják; ami eltér a megszokottól, azt bojkottálni kell, ez egy nem elfogadható "zavar". Ellenben a mások élete semmiben nem különbözik egy hetero ember életétől.

A különbség elenyésző, az emberi, érző oldal mindenkiben ott lappang, és ennek kimutatásához minden egyes személynek joga van az iránt, akit a szív választ - nem pedig az agy. A XIX. században tudósok próbáltak magyarázatot találni a génállományban, úgy fogták fel a homoszexualitást, mint egy betegséget, rendellenességet. Azonban a kutatások eredménytelenül záródtak.

Elemezzük kicsit a rájuk használt szavakat! A sok gúnynév legtöbbjét az évszázadok során ragadták ki az emberek, és emelték mindennapi szitokszóvá. Meglepően magas arányban a szavakat először a rendőrök alkalmazták.

Pedig a homoszexualitás már az ókortól kezdve jelen van, amikor is még egyáltalán nem számított bűnnek. Szapphó szerelmes verseit tanítványaihoz intézte, akik kivétel nélkül nőneműek voltak. Innen ered a szó is; leszbikus, hisz Leszbosz szigetén alkotott.

Ugorjunk át a XV. századba, egészen pontosan Leonardo Da Vinci életének gyakran eltussolt "fénypontjára". Ebben az időszakban Firenze virágzó városában a művészeti és a kulturális élet a tetőfokára hágott, hála a mediciek liberalitásának. A biszexualitás normális jelenségnek számított a nyitott, befogadó Firenzében, nem kérdés hát, hogy Leonardo is a csapdájába esett, és 23 éves korában börtönbe is került szodómiáért.

Shakespeare is beáll a sorba. Sokak szerint a nemi hovatartozása homályos ugyan, de meglátszódik versein - bár ez elég kétes, sarkalatos kérdés, ahogy maga az író valódi kiléte is. A titokzatos Mr. W.H.-nak írt alkotásai megszólítottját sokan William Herbettel azonosítják, alátámasztásul pedig a CXXI. szonettet hozzák fel. Egyenlőre azonban ez az állítás nem lett hivatalosan alátámasztva.

A XIX. század második felének talán legjelentősebb orosz szerzője, Csajkovszkij sem maradhat ki. Nyugaton már több, mint 75 éve ismert a zeneszerző mássága, ellenben hazájában még csak most vált szélesebb körökben elterjedté ez a tény. Erről szóló naplóbejegyzéseit és leveleit testvérének, Mogyesztnek írta, aki szintén a melegek táborát erősítette. Egyik naplóbejegyzésében a következő képpen jellemzi nehézségeit; "lelkem mélyén kétségbe voltam esve, és arra vágytam, bárcsak elmenekülhetnék a világ végére."

Oscar Wilde, a viktoriánus kori Anglia leghíresebb írója már fiatal korában megtapasztalta nemi beállítottságát, amikor fiúiskolába került. Jópár szeretője közül Ross-nak sikerült elfogatatni vele másságát, míg Dorian Gray c. művét is egyik párjáról mintázta, John Grey-ről. Híres mondása; "az ember nem lehet elég óvatos ellenséginek megválasztásában" szintén Douglas nevű szerelmének apjára vonatkozik, aki fia megrontásáért perbe fogta a költőt. Első fiúszerelmet megfogalmazó műve a Mr. W. H. portréja volt, melyet Shakespeare ihletett.

"Meleg vagyok, mint a kályha, Drágám!" nyilatkozta a 80-as években a Queen frontembere, Freddie Mercury. Ezt alátámasztotta, amikor élete utolsó 6 évében megtalálta a boldogságot Jim Hutton borbély mellett. Bár híres volt kicsapongó, korábbi életéről, amely egy AIDS betegségben nyilvánult meg, mégis mosollyal hunyt el. 

Napjaink kiemelkedő, brit sportszemélyisége, Tom Daley sem állhatna szerelmi viszonyban nőkkel sokak bánatára. Az Olimpia bronzérmes műugrója jelenleg is boldog párkapcsolatban él focista párjával.

Ricky Martin 2010-ben ismerte be, hogy valójában saját neméhez vonzódik, valamint Ian McKellen-ről (a Gyűrűk Ura Gandalfjáról) is már karrierje elején köztudott volt mássága. Olyan elgondolkoztató pletykákat már nem is említve, amelyek szerint Sir Arthur Conan Doyle is eredetileg egy párnak tervezte Sherlock Holmes-t és Watsont.

Szóval miért is nem elfogadott ez a fajta párkapcsolat a Kárpát-medencében, mikor már évszázadok óta jelen van világszerte?

A XXI. században elterjedt egy megállapítás, miszerint minél fejlettebb egy társadalom, annál inkább befogadó liberális szempontból is. Ezek után talán elgondolkozhatnánk a homoszexuálisokhoz való viszonyunkon.